Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rutinos támadóval gyarapodott az Inter kerete – HIVATALOS

Az olasz bajnoki címvédő Inter együttese bejelentette a régóta kiszemelt rutinos csatár leigazolását, aki a milánói gárda vezetőedzőjének kifejezett kérésére érkezett…

 

Az Inter csapata a szombat délutáni órákban közösségi oldalain keresztül erősítette meg, hogy a 2021-2022-es szezon hátralévő részére kölcsönben megszerezte a Genoa együttesétől Felipe Caicedo játékjogát.

A 33 éves ecuadori támadó pályafutása korábbi szakaszában 2008 és 2011 között megfordult a Manchester City alkalmazásában, valamint többek közt Spanyolországban és Oroszországban is szerepelt. Caicedo előző állomáshelyén, a Lazio színeiben az azóta már az Intert irányító Simone Inzaghi kezei alatt négy idény leforgása alatt 139 mérkőzésen 33 gólt szerzett. A római alakulatot tavaly nyáron hagyta el, az idei szezonban kilenc bajnoki fellépésen egyetlen gól került a neve mellé, sérüléseiből kifolyólag kevés lehetőség jutott neki a kiesőjelölt színeiben.

Caicedo 2005-től 2017-ig 68 alkalommal lépett pályára hazája nemzeti válogatottjában, és 22 találatot szorgoskodott össze a címeres mezben.

Inter – téli átigazolások

Érkezők: Robin Gosens (Atalanta – kölcsön), Felipe Caicedo (Genoa – kölcsön)

Távozók: Christian Eriksen (? – ingyen), Martín Satriano (Brest – kölcsön), Stefano Sensi (Sampdoria – kölcsön)