Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Villámgyors szélsővel erősített a Barcelona – hivatalos

A Barcelona az idény végéig kölcsönvette a Wolverhamptontól saját nevelésű játékosát, Adama Traorét – számolt be a katalán klub a hivatalos honlapján.

(Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images)

A Barcelona közleménye szerint a klub a szezon hátralévő részére átvállalja Adama Traoré teljes fizetését, és a nyáron – a hírek szerint 30-35 millió euróért – opciós joga lesz a végleges megvásárlására. A 26 éves szélső bemutatására február 2-án, szerdán kerül sor, zárt kapuk mögött.

Adama Traorét a Tottenham is szívesen leigazolta volna a téli átigazolási időszakban, ám a játékos kivárt, mert tudott a Barca érdeklődéséről. A brit sajtóban megjelent információk szerint a nyolcszoros spanyol válogatott támadó a katalánoknál heti 14-15 ezer fontot keres majd, miközben a Spursnél 120 ezret kaphatott volna.

Traoré a Barcelona nevelése, nyolcéves korától a La Masián nevelkedett, de a felnőttek között csak négy tétmérkőzésen kapott lehetőséget, egy gólt szerzett. 2015-ben Angliába igazolt, ahol volt az Aston Villa és a Middlesbrough játékosa is, majd 2018 nyarán 20 millió euróért a Wolverhampton szerződtette. A villámgyors szélső a „farkasoknál” 154 mérkőzésen összesen 11 gólig és 18 gólpasszig jutott, a jelenlegi idényben 20 meccsen egy gól volt a mérlege.

A Barcelonának Ansu Fati újabb sérülése, valamint Ousmane Dembélé bizonytalan jövője miatt volt szüksége egy új szélsőre, de Joan Laportáék még egy csatárt is szeretnének igazolni januárban – amennyiben Dembélét sikerül eladni, akkor a legfrissebb hírek szerint Pierre-Emerick Aubameyang érkezhet a Camp Nouba az Arsenaltól.

FC Barcelona – téli átigazolások

Érkezők: Ferran Torres (Manchester City – 55 millió), Dani Alves (klub nélkül – ingyen), Adama Traoré (Wolverhampton – kölcsön, opciós vételi joggal)

Távozók: Sergio Agüero (visszavonult), Philippe Coutinho (Aston Villa – kölcsön), Álex Collado (Granada – kölcsön), Yusuf Demir (Rapid Wien – kölcsönből vissza)

Arsenal – téli átigazolások

Érkezők: –

Távozók: Sead Kolasinac (Marseille – ingyen), Calum Chambers (Aston Villa – ingyen), Ainsley Maitland-Niles (AS Roma – kölcsön), Pablo Marí (Udinese – kölcsön)