Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazil válogatott középpályást igazolt a Newcastle! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle hivatalos közleményén keresztül tudatta, hogy leigazolta az Olympique Lyon brazil válogatott középpályását, Bruno Guimaraest…

A Newcastle United színeiben folytatja pályafutását Bruno Guimaraes – erősítette meg a transzfert mindkét klub. Az angol gárda 50,1 millió euró ellenében szerezte meg a brazil középpályás játékjogát, illetve amennyiben a ‘szarkák’ értékesítenék a jövőben, akkor az adott összeg 20%-a a Lyont fogja illetni. Bruno 2026-ig írt alá új klubjához, Kieran Trippier és Chris Wood után tehát ő Newcastle harmadik téli igazolása. 

Bruno Guimaraest 2020 januárjában igazolta le az Olympique Lyon. Jó teljesítménye miatt idővel debütált a brazil felnőtt válogatottban, továbbá nagy részt vállalt az olimpiai aranyéremből. Bruno mind a hat találkozón kezdőként jutott szóhoz a tornán, emellett kiosztott két gólpasszt. A Lyon szerelését összesen 71 tétmérkőzésen húzhatta fel magára, ezeken 3 találatot és 8 gólpasszt jegyzett.