Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika-kupa: tizenegyespárbaj után jutott a döntőbe Egyiptom – videóval

Kialakult az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjének párosítása, a liverpooli csapattársak összecsapnak egymással a fináléban, Kamerun pedig a bronzért vívhat Burkina Faso ellen.

(Photo by Ayman Aref/picture alliance via Getty Images)

1. félidő: Már a 3. percben résen kellett lennie a játékvezetőnek, hiszen Ngamaleu esett el a tizenhatoson belül, de nem bántották, így nem ítélt büntetőt a bíró. A nagy tét rányomta a bélyegét az elődöntőre, egyik csapat sem mert igazán kockázatot vállalni, így kiegyenlített játék folyt a pályán, sok taktikai szabálytalansággal tarkítva. Összességében Kamerun volt aktívabb, a 18. percben Ngadeu találta el a kapufát, majd Aboubakar lövését blokkolták. A 32. minutumban ismét Ngadeu került helyzetbe, de Gabaski védeni tudott. A játékrész hajrájában Salah is villant, de Onana hárított.

2. félidő: Továbbra is kiegyenlített csatát vívtak a felek, Egyiptom igyekezett aktívabban fellépni, az 56. percben Salah cselezte magát helyzetbe, de Onana jól mozdult ki, így övé lett a labda. A 70. percben Toko Ekambi lőtt, de csak a kapufát találta el. A hajrában a legnagyobb izgalmat Carlos Queiroz kiállítása okozta, aki három percen belül két sárga lapot kapott reklamálásért, így a továbbiakban nem dirigálhatta csapatát a vonal mellől.

Hosszabbítás: A ráadásban sem változott a játék képe, a 101. percben Salah lőtt jócskán mellé. A 119. minutumban még helyzetbe kerülhetett volna Egyiptom, de Sobhi centerezése nem talált társat, így jöhetett a tizenegyespárbaj. Az idegek harcát sokkal jobban bírta Egyiptom, a kameruniak közül zsinórban hárman is hibáztak, így Salah-ék lesznek Manéék ellenfelei a döntőben.

Kamerun – Egyiptom 0-0 (tizenegyesek után: 1-3)
Helyszín:
Stade d’Olembé (Yaoundé); Vezette: Gassama
Sárga lap: Oum Gouet (61.), ill. Kamal (37.), Elneny (61.)
Kiállítás: – ill. Queiroz (90. – szövetségi kapitány, pályán kívül)

Kamerun: Andre Onana – Tolo, Ngadeu, Castelletto (Moukoudi 99.) – Hongla (Jean Onana 108.), Oum Gouet (Lea 80.), Anguissa, Fai – Toko Ekambi (Bassogog 98.), Aboubakar, Moumi Ngalameu (N’Jie 86.). Szövetségi kapitány: Toni Conceicao

Egyiptom: Gabaski – El Fotouh, Hamdi, Abdelmonem, Kamal (Ashour 85.) – El Solia (Trezeguet 46.), Fathi, Elneny (Lasheen 86.) – Marmoush (Sobhi  63.), Mostafa Mohamed (Sherif 106., majd a helyére Zizo 118.), Salah. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz

A góllövőlista élmezőnye: