Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan gárdája a minap alapembere szerződésének megújításáról adott tájékoztatást…
Az AC Milan együttese a csütörtöki napon jelentette be, hogy 2026-ig megújította saját nevelésű védője, Matteo Gabbia szerződését a klubnál.
A 22 esztendős védő 2017-ben mutatkozott be a Rossoneri első csapatában, majd a 2018-2019-es idényt még kölcsönben a harmadosztályban szereplő Lucchese csapatánál töltötte, azóta viszont már a milánói együttes keretét erősíti. Gabbia rendszerint kiegészítő ember és sérülések esetén beugrónak számít, de megbízható, magabiztos játéka révén ebben a szerepkörben fontos szereplő. A milánói gárda felnőtt együttesében eddig 31 tétmérkőzést játszott, az aktuális idényben hat bajnokin vetették őt be.
Az olasz korosztályos válogatottak állandó szereplőjeként Gabbia tagja volt a 2018-as U19-es Eb-n ezüstérmes, ill. a 2019-es U20-as világbajnokságon negyedik helyezett nemzeti csapatnak.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt