Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A tavaly nyáron még újraélesztett Christian Eriksen a kényszerű klubváltását követően a hétfői napon edzésbe állt új csapatánál, és arra készül, hogy hamarosan újra mérkőzést játsszon…
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford csapatához leszerződő Christian Eriksen a hétfői napon edzésbe állt és reményei szerint néhány héten belül meccskörülmények között is visszatérhet a pályára.
“Arra jutottunk, hogy semmi sincs, amit ne tudnék most megcsinálni, ahogy sétálok, úgy futhatok is, és akkor játszani is tudok. Az elmúlt három-négy hónapban mindenféle tesztet elvégeztünk itt és Amszterdamban is, és minden a lehető legnagyobb rendben volt. Nincs akadálya, hogy újra bajnokikon szerepeljek” – jegyezte meg a közelmúltban.
Mint ismeretes, a 29 éves középpályás a múlt nyári Európa-bajnokságon a Dánia-Finnország mérkőzés közben összeesett a pályán és újra kellett éleszteni. Eriksen hirtelen szívmegállása után beültetett defibrillátort kapott. Addigi csapata az olasz Inter azonban így nem foglalkoztathatta őt, mivel az olaszországi jogszabályok értelmében ilyen beavatkozással senki nem végezhet profi sportot, így a milánói klubbal múlt decemberben szerződést bontott.
A Tottenham és az Ajax egykori játékmestere azóta a dán Odense edzéseit látogatta, s próbálta felmérni állapotát, mivel az orvosai szerint a szervezetét nem lenne szabad újra olyan terhelésnek kitennie, amilyen a profi sportolókat éri, azonban úgy tűnik, eltántoríthatatlan a visszatérést illetően.
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!