Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Xavi elégedett a gyenge Desttel is

Szenzációs teljesítménnyel és magabiztosan verte meg tegnap este az FC Barcelona a Valenciát. A katalánok legjobbja a végül mesterhármast szerző Pierre-Emerick Aubameyang volt, míg az osztályzatok alapján az egyik leggyengébb produkcióval a szélső védő, Sergino Dest rukkolt elő.

(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

A 21 éves Dest pár nappal ezelőtt csak csere volt a Napoli elleni Európa-liga meccsen, ám tegnap ismét a kezdőcsapat tagja lehetett a Valencia otthonában. Dest ugyan csak alig másfél éve érkezett a Barcába, ám még mindig bizonyítania kell, hogy megérdemeltem tagja klub keretének, s főként az alapcsapatnak.

Az amerikai válogatott védő a rossz osztályzat ellenére is hasznos tagja volt tegnap a „Gránátvörös-kékeknek”, azonban kétségtelen, hogy sokat jelenthet számára edzője, Xavi szavai. Az egykori középpályás a győzelmet követő sajtótájékoztatón, ha szűkszavúan is, de dicsérte az Ajax-nevelésű bekket:

„Amikor megérkezett hozzánk, nem volt elég jó. Most már látványosan játszik labdával és anélkül is. Nagyon elégedett vagyok a fejlődésével.”

– kedveskedett a világ-, és Európa-bajnok klublegenda.