Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: magabiztos előnyt szerzett a Chelsea Londonban- VIDEÓVAL

A Stamford Bridge-en nyitotta meg tavaszi, európai szereplését a Bajnokok Ligája címvédője. A Chelsea azt a francia bajnok Lille-t fogadta, mellyel 2019-es csoportkörben már találkozott. Akkor a londoniak oda-vissza nyerni tudtak. Lássuk, hogy mi történt ma!

(Photo by Shaun Botterill/Getty Images)

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő – 1. mérkőzés

A jelek szerint nagyon sokat kivett az előző évad a Lille-ből. Azt ugyanis túlzás lenne kijelenteni, hogy az idei többfrontos terhelés nehezítené meg a francia bajnok dolgát. A LOSC ugyanis nem éppen a legveretesebb csoportból (Salzburg, Sevilla, Wolfsburg) jutott tovább, miközben a Ligue 1-ben most is csak a 11.(!) helyen szenved. A gyengének tűnő Lille-t viszont a címvédő és friss klubvilágbajnok Chelsea fogadta, mely egyes kritikus felhangok ellenére is a világ egyik legerősebb együttese.

Thomas Tuchel bár már jó ideje remek párost alkot saját csapatával, ám mindig képes kicsit még jobb együttműködésre. Mostanság kritika inkább a londoniak esetleges támadójátékát éri, miközben sztárcsatárai rendre bemondják az unalmast sérülés vagy éppen formaingadozás miatt. Ma szintén korábban többet padoztatott játékos szállította a sikert. Az első félidőben a még mindig rengeteg góllal tartozó Kai Havertz talált be. A második játékrészben pedig az a Christian Pulisic tette biztossá a győzelmet, akinél mindig érezni azt a fajta hatalmas akarást, amivel bizonyítani szeretné, hogy szeretne épp olyan vezér lenni a Chelsea-ben, mint az amerikai válogatottban.

A Lille lelkesen próbált játszani, voltak helyzetei is, ám nem tudtak kifogni a vendégek Mendy kapuson. A szinte végig veszélyesen játszó Kékek akár több góllal is nyerhettek volna, így mai sikerük teljesen megérdemelt. A franciaországi visszavágón ugyan nem tűnik lefutottnak, de egy jó taktikával könnyen átvészelheti a Chelsea a március 16-án esedékes kalandot.

Chelsea – Lille 2-0 (1-0)
Helyszín: Stamford Bridge (London); Vezette: Jesús Gil Manzano (spanyol)
Chelsea: Mendy – Rüdiger, Silva, Christensen – Alonso, Kovacic, Kanté, Azpilicueta – Pulisic, Havertz, Ziyech.
Lille: Jardim – Djalo, Botman, Fonte, Celik – Andre, Xeka, Onana – Bamba, David, Sanches.
Gólszerző: Havertz (8.), Pulisic (63.), ill.
Sárga lap: Loftus-Cheek (83.), ill. Ben Arfa (87.)

A meccs összefoglalója:

A góllövőlista élmezőnye: