Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: idegenben nyert a Frankfurt és a Lyon – videóval

Már szerda este megkezdődtek az Európa-liga nyolcaddöntőjének küzdelmei, ahol mindkét meccsen egygólos vendégsiker született.

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

Remekül kezdte az összecsapást a Frankfurt a 14. percben Kostic adta be a labdát, ami végül a kapuban kötött ki (0-1). A 30. percben egyenlített a Betis, Fekir lőtt az alsó sarokba (1-1). Nem örülhettek sokáig a hazaiak, két perccel később Lindstrom tálalt Kamada elé, aki nem hibázott (1-2). Ezután igyekezett egyenlíteni a spanyol csapat, a 45. percben Canales lőtt mellé. A második félidő is a Frankfurt szája íze szerint indult, ám az 52. percben Borre tizenegyesét védte Bravo. A játékrész derekán ismét Borre növelhette volna az előnyt, ám Bravo kétszer is bravúrral hárított. A 88. percben Knauff dönthette volna el a meccset, ám Bravo ezúttal is a helyén volt. A hajrában még Lammers és Kostic is betalálhatott volna, ám a végére maradt az egygólos különbség.

Real Betis – Eintracht Frankfurt 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Fekir (30.), ill. Kostic (14.), Kamada (32.)

Kiegyenlítetten kezdődött a mérkőzés, a 14. percben Uribe lövése kerülte el a vendégek kapuját. A 32. percben Pepe léc alá tartó lövését védte Lopes. A 39. percben Costa védett nagyot Toko Ekambi helyzeténél. A második félidő is mozgalmasan alakult, az 50. minutumban Dembele lőtt mellé, majd Paqueta próbálkozását hárította Costa. Az 59. percben megtört a jég, Paqueta gólját végül jóváhagyta a VAR, így megszerezte a vezetést a Lyon (0-1). Percekkel később már a másik kapu előtt történtek az események, úgy tűnt, hogy Paqueta kezezett a tizenhatoson belül, ám végül a videóbíró használata után a játékvezető visszavonta a tizenegyest. A 88. percben Ndombele kerülhetett volna helyzetbe, de a védők még menteni tudtak. A 95. percben úgy tűnt, hogy Mbemba egyenlített, de les előzte meg a gólt, így egygólos győzelmet aratott a Lyon.

Porto – Lyon 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Paqueta (59.)

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének további menetrendje:

Csütörtök:

18:45: Sevilla – West Ham
21:00: Glasgow – Crvena Zvezda
21:00: Braga – Monaco
21:00: Atalanta – Leverkusen
21:00: Barcelona – Galatasaray (tv: M4 Sport)
RB Leipzig – Spartak Moszkva – az RB Leipzig továbbjutott a Spartak Moszkva kizárása miatt