Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átesett az orvosin a Barcelona új igazolása – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően egyre biztosabbnak tűnik a Barcelona nyári igazolása, ugyanis megbízható források erősítették meg, hogy a szabadúszóként leigazolásra kerülő kiszemelt már átesett az orvosin a klubnál…

Gianluca Di Marzio beszámolói értelmében az AC Milan csapatának lejáró szerződésű középpályása, Franck Kessié a Barcelona együttesével való szóbeli megegyezést követően az elmúlt napokban Luganóban átesett a katalánok stábjánál a szükséges orvosi vizsgálatokon. A traszferguru szerint az ingyen igazolandó új szerzemény négy évre szóló, évi 6.5 millió eurós alapfizetést garantáló megállapodást készül kötni új klubjával.

A 25 esztendős elefántcsontparti középpályás 2017 óta szolgálja a Rossonerit, először még az Atalantától kölcsönben, később 32 millió euró ellenében véglegesítették, és mindent egybevetve már több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Bár időről időre szóba került a neve az angol csapatok radarján, a milánói klubnál töretlen volt a bizalom irányába, és semmiképpen sem szerették volna eladni őt, azonban mivel lejáró szerződése nem került megújításra, a nemzetközi sajtó már kész tényként kezeli a távozását, újabban pedig már az is nyílt titok, hogy a Barca szerződteti őt.

Kessié korábban hazáján kívül kizárólag Olaszországban futballozott. Az elmúlt hetekben a teljesség igénye nélkül a Paris Saint-Germain, a Tottenham, az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United csapataival hozták őt hírbe.

A Rossoneri alkalmazásában az ötödik idényét töltő középpályás a 2021-2022-es szezonban eddig 23 bajnokin lépett pályára, ezalatt öt gólt szerzett.