Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es Eb-selejtező: kikapott, így lemarad az Európa-bajnokságról a magyar válogatott

Az U19-es magyar válogatottnak a csoport utolsó helyén álló török válogatottat kellett legyőznie ahhoz, hogy kijusson a a tornára.

Magyarország számára a győzelem jelentette a biztos kijutást az Európa-bajnokságra, és így is álltak hozzá a mérkőzéshez ifjaink. A vezetést a 22. percben sikerült is megszerezni a Honvéd hátvédjénak, Benczenleitner Barnának a találatával (1-0). Ekkor úgy tűnt, hogy meglesz a három pont a két vereséggel a csoport utolsó helyén álló Törökország ellenében, azonban vendégeink a mérkőzés 81. percében Akgun révén kitudtak egyenlíteni (1-1). Azonban még a hajrában az egy pont is továbbjutást ért volna, de a 88. percben Izrael megszerezte a vezetést Skócia ellenében, ennek következtében ők álltak továbbjutásra. Sőt, a mérkőzés utolsó perceiben a török válogatott büntetőhöz jutott, amelyet Elmaz értékesített (1-2), így már biztos volt, hogy lemondhatunk az Európa-bajnoki részvételről.

Magyarország – Törökország 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Benczenleitner (22.) ill. Akgun (81.)

A csoport végeredménye

tabella: eredmenyek.com