Az Európa-konferencialiga negyeddöntőjében az AS Roma csapata újra “farkas”szemet nézhet azzal a csapattal, amelyik ősszel a csoportkörben alaposan elbánt vele…
(Photo by Getty Images)
Az Európa-konferencialiga negyeddöntőjének első mérkőzésén az AS Roma együttese a norvég bajnok Bodö/Glimt vendége lesz a csütörtök esti órákban. A “farkasok” vezetőedzője, José Mourinho nagyon fogadkozott, hogy most másként fognak teljesíteni:
“Örülök, hogy visszatérünk ide és reméljük, hogy most jobban alakulnak majd a dolgaink. Mindig is mondtam, hogy nem szeretem a műfüvet, hiszen a focit vagy füvön játsszák, vagy az egy másik sport. Ennek ellenére ezúttal nincs mentségünk, két meccs következik, és szeretnénk bejutni az elődöntőbe. Tiszteljük a Bodö csapatát, mert az Olimpicóban is bizonyították képességeiket. Hiszem, hogy már egy másik csapat vagyunk, mint amelyik kikapott 6-1-re.”
A csoportkörben a norvégok 2021. október 21-én ütötték ki 6-1-re a Romát odahaza, majd az olasz fővárosban 2-2-es döntetlenre végeztek egymással. A “farkasok” csoportelsőként, a Bodö a második helyen jutott tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban előbbi egy, utóbbi két kört teljesített, hogy most a legjobb négy közé jutásért ismét keresztezzék egymáséit útjaik.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt