Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A kölcsön után is foglalkoztatná játékosát a Villarreal – sajtóhír

Nemzetközi források szerint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern Münchent legyőző Villarreal csapatánál elégedettek a januárban kölcsönben megszerzett középpályás teljesítményével…

 

Fabrizio Romano értesülései szerint a Villarreal csapatánál rendkívül elégedettek a januárban a Tottenhamtől kölcsönvette középpályás, Giovani Lo Celso játékával, és a következő idényben is foglalkoztatni szeretnék a játékost. Mint ismeretes a “sárga tengeralattjáró” csak kölcsönszerződése nem tartalmaz vásárlási opciót, jelen állás szerint az idény végeztével játékjoga visszatér a londoni klubhoz.

A 25 esztendős labdarúgó a 2019-es megszerzése óta 84 találkozón játszott januárig a londoni klub színeiben, ezalatt nyolc találatot szerzett. Lo Celso korábban a Real Betis színeiben már játszott Spanyolországban, tőlük először kölcsönben, majd végleg került az angol klubhoz. Pályafutása korábbi szakaszában a Paris Saint-Germain alkalmazásában is megfordult, míg hazájában a patinás Rosário Central együttesében nevelkedett. A spanyol együttes színeiben a kölcsönszerződése alatt eddig nyolc bajnokin és három BL-mérkőzésen szerepelhetett.

Lo Celso tagja volt az elmúlt nyáron a Copa Américát megnyerő argentin válogatottnak, 2017 óta összesen 37 pályára lépést vállalt hazája nemzeti csapatában.