Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekstraklasa: hazai pályán bukott pontokat a Lech Poznan

A lengyel labdarúgó-bajnokság (Ekstraklasa) 28. fordulójában rendezték az élvonal egyik legnagyobb rangadóját, ami a jelenlegi szezonban csak a csapatok neve alapján az, a helyezések szerint nem.

A mérkőzést végig a hazaiak uralták és számukra volt fontosabb a három pont megszerzése, ugyanis a bajnoki címért küzdenek nagyot a Pogon Szczecinnel és a Rakowwal, míg a Legia számára presztízs kérdés volt, és ha már a szezonjuk nagyon gyengére sikeredik, legalább az egyik legnagyobb riválist, a Poznant verjék meg.

A vezetést a nagyobb elánnal játszó Lech Poznan szerezte meg, Kownacki szabadrúgása Lubomir Satka fejét találta meg, a védő pedig remekül bólintott a kapuba, Strebinger tehetetlen volt (1-0). Ugyanez a másik oldalon is lejátszódott, egy szabadrúgást tekert a kapu előterébe Josué, ami Rafa Lopest találta meg, a portugál támadó fejese pedig a kapufáról befelé pattant, így egyenlíteni tudtak a vendégek (1-1).

A második félidőben is sokkal aktívabbak voltak a hazaiak, míg a vendégek kaput eltaláló lövésig sem jutottak, de a támadásokat sikerült jól levédekezniük, ennek következtében 1-1-es döntetlent játszanak a csapatok, ami a hazaiak számára egyáltalán nem jó, viszont a vendégek a játékképe alapján elégedettek lehetnek vele.

Lech Poznan – Legia Warszawa 1-1 (1-1)
Helyszín: Miejski Stadion (Poznan), Játékvezető: D. Sylwestrzak
Gólszerzők: L. Satka (30.) ill. R. Lopes (40.)
Kiállítva: I. Kharatin (90+2.)

A 28. forduló teljes menetrendje:
Péntek:

Zaglebie Lubin – Stal Mielec 3-1
Pogon Szczecin – Wisla Plock 1-2

Szombat:
Piast Gliwice – Leczna 1-0
Lech Poznan – Legia Warszawa 1-1
20:00 Lechia Gdansk – Termalica B-B.

Vasárnap:
12:30 Warta – Cracovia
15:00 Wisla Krakow – Gornik Zabrze
17:30 Rakow – Slask Wroclaw

Hétfő:
18:00 Radomiak Radom – Jagiellonia

A bajnokság jelenlegi állása: