Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: hazatér a török válogatott csapatkapitánya

Újabb sorsdöntő jelentőségű döntés meghozatalára készült a francia bajnokságban címvédő Lille Olympique hetvenhétszeres török válogatott támadója, Burak Yilmaz. A válogatottság lemondása után most éppen a hazatérésen gondolkodik.

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A 37. születésnapja előtt álló Burak Yilmaz tavaly tevékeny részese volt a Lille szárnyalásának, és a klub történetének ötödik bajnoki címének. A török támadó formája éppen annyira visszaesett, mint az együttesé, amely csak a középmezőnyben harcol az európai kupaindulásért. Yilmaz szerződése ráadásul lejár az idény végén, és a török sajtó máris arról cikkez, hogy mit is tervez a pályafutásával.

Az Antalyaban született csatár korábban már megfordult a Süper Lig három topklubjában (Besiktas, Fenerbahce, Galatasaray) is, de bajnok csak a Galatával tudott lenni hazájában. Hajlott korára való tekintettel most nem a nagyok egyike, hanem az újonc Adana Demirspor érdeklődik Yilmaz iránt. A Vincenzo Montella edzette csapat jelenleg a tabella ötödik helyén áll, és komoly szüksége lehet jövőre a rutinos gólvágóra az európai kupaporondon.