Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hazai pályán hullajtott pontokat az Atlético Madrid

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulóját hét közben rendezték meg, a szerdai nap nyitómérkőzésén pedig a dobogó második fokáért harcoló Atlético Madrid és a kiesés elől menekülő Granada lépett pályára egymás ellenében.

(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

Az első félidő elején jobban nyomott az Atlético Madrid, de a játékrész derekára a Granada feljavult és teljesen egyenrangú ellenfélé nőtték ki magukat. Az első 45 percben azonban komolyabb lehetőséget egyik együttes sem tudott kidolgozni, helyzetek akadtak, de egyik sem volt gólveszélyes, így 0-0-ás döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrész már kevésbé volt kiegyenlített, a Matracosok sokkal többet tettek a győzelemért, Matheus Cunha a kapufát is eltalálta, ám a vendégek végig hősiesen védekeztek, amivel végül egy pontot sikerült elhozniuk a Wanda Metropolitánóból, ami a bennmaradásért folytatott harcban még nagyon sokat érhet számukra, míg a madridiaknak a Bajnokok Ligája indulás szempontjából az elbukott két pont végzetes lehet.

Atlético Madrid – Granada 0-0 (0-0)
Játékvezető: J. Manzano, Helyszín: Wanda Metropolitano Stadion (Madrid)
Gól:

A 33. forduló teljes menetrendje:
Kedd:
Mallorca – Alaves 2-1
Betis – Elche 0-1
Villarreal – Valencia 2-0

Szerda:
Atlético Madrid – Granada 0-0
20:00 Celta Vigo – Getafe
21:30 Osasuna – Real Madrid (Tv: Spíler 2)

Csütörtök:
19:00 Espanyol – Rayo Vallecano
19:00 Levante – Sevilla (Tv: Spíler 2)
20:00 Cádiz – Athletic Bilbao
21:30 Real Sociedad – Barcelona (Spíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: