Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
Meglehetősen önkritikusan nyilatkozott az FC Barcelona csapatkapitánya, Sergio Busquets a Rayo Vallecano elleni, újabb fájó hazai vereséget követően.
Mint ismert, a Barca nagy fölénye ellenére ismételten alul maradt hazai pályán esélytelenebbnek tartott ellenfelével szemben. Busquets szerint változtatniuk kell valamint, hiszen mint mondta, hazai pályán ennyi gyenge eredmény elfogadtatatlan.
“Szenvedünk a hazai meccseinken mostanság! Általában korán gólt kapunk, amely után nekünk kell figyelnünk az eredményre. Mivel nem vagyunk kellően hatékonyak a kapu előtt, ahogy telik az idő az ellenfél egyre közelebb kerül a céljához, egyre magabiztosabbnak érezheti magát, még inkább megnehezítve a dolgunkat!” – így a középpályás a Movistarnak adott meccs utáni nyilatkozatában.
“Egyértelmű, hogy egyéni hibák és/vagy a megfelelő koncentráció hiánya vezet ahhoz, hogy hátrányba kerülünk. A Rayo gólja előtt például vagy 200-szor megnéztük, hogy mire készülhetünk tőlük a meccsen, mégsem tudtuk elkerülni azt a bekapott gólt! Alvaro Garcia veszélyes támadó, egyedül megvert bennünket!” – folytatta Busquets.
“Csak magunkat okolhatjuk az újabb vereség miatt. Lehet persze beszélgetni a meg nem adott büntetőről, Gavi esetében, de ez már a pályán érvényét veszítette, hiszen a játékvezető hozott egy ítéletet! Egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak ilyen sorozatot, pláne nem hazai pályán!” – jegyezte még meg a Barca kapitánya, aki talán még ekkor nem volt tudatában annak, hogy a csapat egy klubtörténelmi negatív rekordot is felállított azzal, hogy három egymás utáni hazai találkozóját veszítette el(…)
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált