Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az FC Barcelona legyőzése után ezúttal Londonban remekelt az Eintracht Frankfurt, hátrányban a West Ham…
(Photo by Arne Dedert/picture alliance via Getty Images)
Hihetetlen atmoszféra fogadta a rajongókat akik ellátogattak ma este a London Stadiumba, hiszen míg a West Ham drukkerei is kitörő lelkesedéssel várták az odavágót, addig az Eintracht Frankfurt rajongói is hasonló erőkkel vettek részt az eseményen, mint az FC Barcelona elleni összecsapáson a Camp Nou gyepén.
A végkifejlet pedig ha nem is ugyanolyan, de hasonló lett, hiszen a frankfurtiak támadója, Knauff már az első percben gólt ünnepelhetett idegenben, ezzel sokkolva a hazai tábort, azonban a West Ham támadója, Antonio a 21. percben egyenlíteni tudott, így küldve 1-1-es összesítéssel a feleket az öltözőbe a félidei sípszót követően.
A második játékrészben azonban Kamada büntetett, így a Frankfurt 1-2-es előnnyel várhatja a Németországban játszódó visszavágót, szinte féllábbal a döntőben érezve magát az Európa-liga idei kiírásában.
Európa-liga, elődöntő:
West Ham – Frankfurt 1-2
Gólszerzők: Antonio (21.) ill. Knauff (1.) Kamada (54.)
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…