Az Eintracht Frankfurt kettős győzelemmel jutott túl a West Ham United együttesén, és készülhet az Európa-liga sevillai fináléjára.
(Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
Rosszabbul aligha kezdhetett volna a West Ham, hiszen az amúgy is egy gólos összesített hátrányban lévő angolok a frankfurti találkozó 19. percében emberhátrányban találták magukat (…) Mindez ha nem lett volna önmagában is lesújtó David Moyes együttesére nézve, a Frankfurt nagyon hamar megbüntette az angolokat Rafael Borre közeli találata után.
Gól -és emberhátrányban ha nem is játszott alárendelt szerepet a West Ham, a szünetig – nem meglepő módon – inkább az történt, amit a németek akartak.
A folytatásban próbált változtatni a vendég csapat, egyre veszélyesebbé vált, nagy erőket mozgósított a gólszerzésért. Ahogy telt az idő, egyre feszültebbé is vált a találkozó: ennek jó bizonyítéka, hogy a pusztán a második félidőben 6 sárga lap villant, és egy újabb piros David Moyes-nak.
A West Ham közel állt a gólszerzéshez, ám kisebb csodával ért volna fel, ha a masszív frankfurti védelmet kétszer is feltörik az angolok – és akkor még csak hosszabbításra mentették volna a találkozót… A csoda elmaradt, Frankfurtban pedig kezdődhetett a fieszta: Európa-liga döntős a csapat!
Eintracht Frankfurt – West Ham United 1-0 (1-0)
Deutsche Bank park (Frankfurt); Vezette: J. G. Manzano
Gólszerző: Borre (26.)
Sárga lap: N’Dicka (43.), Rode (66.), Chandler (78. -pályán kívül), Knauff (81.), Trapp (90+1.) illetve (Rice (45+3.), Antonio (77.), Benrahma (81.)
Piros lap: Creswell (19.), D. Moyes (79.’ -pályán kívül)
Frankfurt: Trapp – Tuta, Hinterregger (A. Toure, 8.), N’Dicka – Kostc, Rode (Jakic, 76.), Sow, Knauff – Hauge (Hrustic, 82.), Borre (Pacienca, 82.), Kamada. Vezetőedző: Oliver Glasner
West Ham: Areola – Coufal (Yarmolenko, 87.), Dawson, Zouma, Cresswell – Fornals (Benrahma, 74.), Rice, Soucek – Bowen, Antonio, lanzini (A. Johnson, 8.). Menedzser: David Moyes
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt