Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: nem sikerült a döntőbe jutás a Leipzignak – VIDEÓVAL

Hazai pályán csupán egyetlen, hajrában esett góllal tudta felülmúlni a lipcsei együttes a skót rekordbajnok Rangers-t. A német gárda minimális előnye pedig egyáltalán nem lehetett megnyugtató Domenico Tedesco tanítványai számára.

(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)

Európa-liga elődöntő – Visszavágó

A tehetség nem jelentett még sohasem automatikus sikert a futball történetében sem. Így van ezzel a Leipzig fiatal csapata sem. Igaz, ma estére legalább a tapasztalat fontos fegyvere visszatért a német együttesbe. Ugyanis lejárt többek között Orbán Willy sárgalapos eltiltása is, így újra ott lehetett a vendégek kezdőcsapatában. Igaz, Szoboszlai Dominik az odavágó után immár csak a kispadon kezdhette a mérkőzést. A Rangers az idei európai tavaszon már támadt fel idegenbeli vereség után, ám ma este minden eddiginél nehezebb dolguk adódott a hullámzó formában lévő „energiaitalosok” ellenében.

A Rangers a saját szurkolói, és Giovanni van Bronckhorst menedzser által olyannyira feltüzelve lépett pályára, hogy szinte szabályosan megfojtotta a lipcsei támadójátékot. Ellenben a hazai attakok sikeresek voltak, és a 24. percre már kétgólos előnyben, továbbjutásra álltak a kékmezesek. A szünet után pedig még kevésbé tűnt hatékonynak a Lipcse támadógépezete. Szoboszlai Dominik az utolsó félórára állhatott be, hogy életet vigyen a Leipzig együttesébe. Igaz, a németek szépítő gólját Nkunku szerezte. Ezzel pedig hosszabbításra állt a mérkőzés. Azonban a 81. minutumban megszületett a sorsdöntő gól. A bénázó védők között James Lundstram lőtte döntőbe a Rangers-t.

Sajnos idén sem örülhetünk nemzetközi kupát nyerő magyar játékosoknak, ám örömteli látni, hogy a szép múltú glasgow-iak hosszú évek után ismét döntőbe jutottak egy európai klubtornán.

Glasgow Rangers – RB Leipzig 3-1 (2-0)
Helyszín: Ibrox Stadium; Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
Rangers: McGregor – Barisic, Bassey, Goldsom, Tavernier – Kamara, Lundstram, Jack (Arfield, 59.) – Kent, Aribo (Sakala, 45+2.), Wright (Balogun, 59.).
Leipzig: Gulácsi – Klostermann, Orbán, Gvardiol – Angelino (Andre Silva, 81.), Kampl, Laimer, Henrichs – Olmo (Szoboszlai, 61.), Nkunku – Poulsen (Halstenberg, 82.).
Gólszerző: Tavernier (19.), Kamara (24.), Lundstram (81.), ill. Nkunku (71.)
Sárgalap: Bassey (26.), Goldson (31.), Barisic (44.), ill. Kampl (52.)

Továbbjutott: a Rangers, 3-2-es összesítéssel.

A meccs összefoglalója:

A másik elődöntő végeredménye:
Eintracht Frankfurt – West Ham United 1-0

Az Európa-liga góllövőlistájának élmezőnye: