Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az UEFA végrehajtó bizottsága a keddi napon jóváhagyta a Bajnokok Ligája sorozatában a 2024-2025-ös idénytől tervezett változtatásokat…
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának keddi bejelentése értelmében a Bajnokok Ligájában a 2024-2025-ös szezontól 32 helyett immár 36 csapat fog szerepelni a főtáblán.
Mint ismeretes, az UEFA már korábban megszavazta, hogy a 2024-2025-ös kiírástól kezdve négy csapattal nő a főtábla mezőnye és 36 klub vehet majd részt a sorozatban. A négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltja fel, és a jelenlegi hat helyett nyolc találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel (az eredeti tervek még tíz mérkőzésről szóltak). Az így kialakult végeredmény alapján az első nyolc helyezett automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.
Az, hogy melyik csapat kivel játssza le a nyolc mérkőzését, a “svájci rendszer” alapján dől majd el, vagyis a párosítások kialakításának alapelve, hogy a közel azonos teljesítményt nyújtó csapatok kerüljenek szembe egy-egy mérkőzésen. A sorsolás mikéntjéről egyelőre nincsenek részletek, annyi biztos csak, hogy minden csapat nyolc különböző ellenféllel találkozik majd, és négy mérkőzést hazai pályán, négyet idegenben játszik le.
Hasonló módon változik a másik két kupasorozat is: az Európa-ligában nyolc, az Európa-konferencialigában hat mérkőzést vív minden csapat a csoportkörben – értelemszerűen nyolc, illetve hat különböző ellenféllel. Mindkét sorozat csoportkörében 36 csapat vesz részt, és egy nagy tabella alapján dől el a továbbjutás.
A csoportküzdelmek tíz héten át tartanak majd, méghozzá úgy, hogy mindhárom sorozatnak lesz egy exkluzív hete: lesz egy olyan hét, amelyiken csak a Bajnokok Ligájában rendeznek mérkőzéseket, egy, amelyiken csak az Európa-ligában, és egy, amelyiken csak egy az Európa-konferencialigában.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…