Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: hiába szerzett vezetést az Aston Villa, a Liverpool el tudta hozni a 3 pontot! – videóval

Több korábbról elmaradt mérkőzést pótolnak kedden, szerdán és csütörtökön az angol bajnokságban (Premier League), az egyik ilyen a 33. fordulóból elhalasztott Aston Villa – Liverpool találkozó volt.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Gyors gólváltással vette kezdetét a találkozó. A 3. minutumban az Aston Villa került előnybe, miután egy lesgyanús helyzetet, majd egy büntetőterületen belüli kavarodást követően Douglas Luiz vette be a kaput, 1-0! Mindössze 3 perc telt el, amikor a Liverpool már egyenlített is. A vendégek szintén egy kapu előtti kavarodást tudtak kihasználni, aminek a végén Matip továbbította a labdát a hálóba, 1-1! A 19. percben a Liverpool közel járt ahhoz, hogy a vezetést is megszerezze, de Mané fejese kevéssel elkerülte Martinez kapuját. Nem sokkal később a másik oldalon is fejjel veszélyeztették a kaput, a korábbi Liverpool támadó, Ings fejese kerülte el Alisson portáját. A következő nagy lehetőség a vendégek előtt adódott, ekkor Alexander-Arnold adott tökéletes labdát Keitának, de a középpályás egy rendkívül ígéretes helyzetben hatalmas luftot rúgott.

A második játékrész első említésre méltó lehetősége is a Klopp-legénység előtt alakult ki, de Alexander-Arnold szabadrúgása egy kevéssel célt tévesztett. Sokáig nem alakult ki újabb veszélyes szituáció, de a félidő közepén, Luis Diaz beadása után Mané fejjel vette be Martinez kapuját, 1-2! A 69. percben nagyon közel járt az Aston Villa az egyenlítéshez, de Danny Ings a kiugratást követően nem tudta eltolni a labdát a kapuját kiváló ütemben elhagyó Alisson mellett. A 83. minutumban Keita távoli lövése okozott riadalmat Martinez számára, de a lövés egy kevéssel célt tévesztett, így az argentin hálóőrnek  végül nem kellett közbeavatkoznia. A túloldalon viszont szükség volt Alisson újabb bravúrjára, a 84. percben ugyanis Danny Ings kísérletét kellett hárítania. Az utolsó percekben hiába próbált meg mindent az Aston Villa az egyenlítés érdekében, ez végül nem jött össze, így a Liverpool pontszámban beérte a listavezető Manchester Cityt!

Aston Villa – Liverpool 1-2 (1-1)
Helyszín: Villa Park Vezette: J. Moss
Gólszerzők: D. Luiz (3.) ill. Matip (6.), Mané (65.)
Sárga lapok: -ill.-
Kiállítás:ill.

Aston Villa: Martinez – Digne, Mings, Konsa, Cash – Luiz, Nakamba (Chukwuemeka 61.), McGinn, Coutinho (Buendia 70.) – Ings, Watkins (Traoré 81.) Vezetőedző: Steven Gerrard

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, van Dijk, Tsimikas – Keita, Fabinho (Henderson 30.), Jones (Thiago 62.) – Diaz (Salah 72.), Mané, Jota Vezetőedző: Jürgen Klopp

 

A mérkőzés összefoglalója:

A hétközi mérkőzések eredményei és további menetrendje:

Kedd:
Aston Villa 1-2 Liverpool

Szerda:
20:30 Leeds United – Chelsea (Tv: Spíler 1)
20:45 Leicester City – Norwich City
20:45 Watford – Everton
21:15 Wolverhampton – Manchester City (Tv: Digi Sport 1)

Csütörtök:
20:45 Tottenham – Arsenal (Tv: Digi Sport 1)

 

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: