Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Máris megvan Erling Haaland utódja Dortmundban?

Német sajtóértesülések szerint a Dortmund vezetősége már ki is nézte Erling Haaland utódját…

(Photo by Soccrates/Getty Images)

Sebastien Haller a héten ünnepelhette meg az Ajax színeiben szerzett legfrissebb bajnoki címét, azonban már Németország felé kacsingathat a sajtó szerint, hiszen a Borussia Dortmund vezetősége a francia támadót szemelte ki Erling Haaland utódjának a csatárposztra.

Sebastien Haller becsült vételára 35-40 millió euró lehet, így a Dortmund kifejezetten jól járhat az üzlettel, minek folyamán Haller az idei szezonban 42 mérkőzésen 34 alkalommal zörgette meg az ellenfelei hálóját, mindemellett pedig 9 alkalommal szolgálta ki csapattársait.

Az egykori West Ham játékos természetesen nyitott a váltásra, így akár az átigazolást akár már az elkövetkezendő hetek folyamán nyélbe üthetik a felek.