Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette visszavonulását a Borussia Dortmund korábbi alapembere! – Hivatalos

Bejelentette, hogy felhagy a profi labdarúgással a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttesének játékosa, Marcel Schmelzer.

A 34 esztendős balhátvéd közösségi oldalán tette hivatalossá döntését, miszerint felhagy a profi labdarúgással. Schmelzer profi pályafutása során csak a Borussia Dortmund mezét öltötte magára, összesen 367 mérkőzésen lépett pályára sárga-feketében, amelyeken 7 gólt és 34 gólpasszt jegyzett. A Dortmunddal összesen két bajnoki címet és három Német Kupa sikert könyvelhetett el, valamint 2013-ban alapembere volt a BL-döntőig menetelő Borussiának.

Schmelzer utoljára még 2020 júniusában léphetett pályára a Dortmund színeiben, azóta folyamatosan sérülések hátráltatatták. A sárga-feketék rajongói a szezonzáró Hertha elleni hazai mérkőzésen búcsúzhatnak el tőle.