Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship Playoff: idegenben szerzett előnyt a Nottingham Forest

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) Playoffjának odavágóit rendezték a hétvégén, szombaton a Sheffield fogadta a Nottingham együttesét.

(Photo by Jon Hobley/MI News/NurPhoto via Getty Images)

A párharc első felvonásán a bajnokságban 5. helyen végzett Sheffield fogadta a 4. Nottinghamet, és az előzetesek alapján kiegyenlített mérkőzés volt várható. A találkozó első félideje azonban egyáltalán nem így alakult, ugyanis a vendégek domináltak végig és előnnyel is mehettek a szünetre teljesen megérdemelten, mert a több lehetőségéből egyet értékesíteni tudott a Forest, a gólszerző Colback volt a 10. percben.

A második játékrészben már kiegyenlített volt a mérkőzés képe, és végül a gólok számával is így lett. A 71. percben kétgólosra növelte előnyét a Nottingham, Brennan Johnson vágott a kapuba egy kipattanó labdát. Sokáig úgy tűnt, hogy fél lábbal már a rájátszás döntőjében érezhetik magukat a vendégek, de a hosszabbítás első percében a Sheffield egy szögletből visszajött a párharcba, Sander Berge bólintott Samba mellett a kapuba, amellyel kialakította a 2-1-es vendég sikert.

Sheffield United – Nottingham Forest 1-2 (0-1)
Helyszín: Bramall Lane (Sheffield), Játékvezető: A. Marriner
Gólszerzők: S. Berge (90+1.) ill. J. Colback (10.), B. Johnson (71.)

A Championship playoff másik párharcának első mérkőzésén nem bírtak egymással a csapatok, a Luton pályaválasztóként csak 1-1-es döntetlent játszott a Huddersfield gárdájával.