Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: a Boca tizenegyesekkel győzte le a veretlen Racingot – videóval

Az argentin bajnokság idei első, Copa de la Liga Profesional elnevezésű sorozatában a hétvégén rendezik a rájátszás elődöntőit…

(Photo by Gustavo Garello/Jam Media/Getty Images)

A Racing Club és a Boca Juniors semleges pályán lejátszott elődöntője gól nélküli döntetlennel ért véget, melyet követően tizenegyesekkel a Xeneize diadalmaskodott. Az első játékrész során az alapszakaszt veretlenül teljesítő Academia jóval aktívabbnak bizonyult, Rossi kapus azonban remekül védte a kapujára tartó lövéseket, így a legnagyobb helyzetek alkalmával Alcaraz közeli fejesét és Chancalay szabadrúgását is. A második félidőben jóval kiegyenlítettebb volt a játék, és kevés lehetőség adódott a csapatok előtt, de így is a Racing bizonyult aktívabbnak. Mivel azonban nem született találat, a szabályok értelmében azonnal a tizenegyespárbaj következett. A szétlövések során az első öt-öt lövőből mindkét csapat egy-egy alkalommal hibázott, amikor az ötödik körben Copetti lövését Rossi fogta ki, Salvio középre tartó lövése pedig Gómezben akadt el. Végül a hetedik párosban Insúa jócskán a kapu mellé lőtt, Varela pedig bevette a Racing kapuját, így a Boca lett az idei sorozat első döntőse.

Fernando Gago csapata ezzel rendes játékidős vereség nélkül zárta a kiírást, mégsem jutott be a döntőbe.

Racing Club – Boca Juniors 0-0 – tizenegyespárbaj után: 5-6
Gólszerzők:ill.

 

Copa de la Liga Profesional, az elődöntők párosításai:

Racing Club – Boca Juniors 0-0 – tizenegyespárbaj után: 5-6
Argentinos Juniors – Tigre vasárnap, 21:00

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!