Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A nemzetközi sajtóban már hetek óta téma a Bayern München gólgyárosának klubváltása, amelyre könnyen lehet, hogy akár már az idei nyári átigazolási időszakban sor kerülhet…
(Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
A Mundo Deportivo információi szerint a Barcelona vezetősége készen áll felajánlani Memphis Depay játékjogát is bizonyos pénzösszeg mellett a hosszú ideje kiszemelt Robert Lewandowski megszerzése érdekében.
A 33 éves lengyel gólgyárost még egy évig szerződés köti a bajorokhoz, de a klub sportigazgatója is megerősítette, hogy a labdarúgó a távozását kérte. Lewandowski összesen hetedik, sorozatban ötödik alkalommal lett a Bundesliga gólkirálya, miután 34 mérkőzésen 35 gólt szerzett az elmúlt kiírásban. A gólerős támadó a 2014-es megszerzése óta 375 pályára lépés alatt 344 gólig jutott a müncheni alakulat színeiben.
Eközben az érintett 28 éves holland válogatott támadó tavaly nyáron igazolt a katalánokhoz, azonban az idény közben kinevezett Xavi Hernández vezetőedző hosszútávú elképzeléseiben kevésbé szerepel a neve, így a helyiek szerint borítékolható a nyári eladása. Depay ezidáig 27 bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett a Blaugrana színeiben, minden sorozatot figyelembe véve 37 tétmeccsen szerepelt, az utóbbi időben sérülések és gyengébb formája miatt is többször hiányzott, többször csak epizódszerep jutott számára, így cseppet sem nélkülözhetetlen.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…