Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rafa Silva a Premier League-ben köthet ki! – sajtóhír

A portugál bajnokság harmadik helyezettjének egyik legjobbját szemelte ki támadósorának megerősítésére a Newcastle United. 

(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

A Szarkák a Benfica remek kvalitásokkal rendelkező szélsőjét, Rafa Silvát szeretnék leigazolni a nyár folyamán. A 29 éves labdarúgót 2024-ig köti szerződés a Benficához, piaci értékét 25 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. A Sasok azonban legalább 40 millió eurót szeretnének kapni labdarúgójukért, ami a Newcastle számára aligha jelent problémát a jelenlegi anyagi helyzetükben.

Silva a portugál csapat legutóbbi mérkőzésein már nem is lépett pályára sérülésre hivatkozva, amiről nem adott ki a lisszaboni alakulat konkrét információt, ismeretlen sérülésre hivatkoznak. Megeshet, hogy ez már arra ad következtetést, hogy a támadó elhagyja együttesét.

A 25-szörös portugál válogatott labdarúgó 2016-ban érkezett a Benficához a Braga csapatától 16 millió euró ellenében. A 29 éves szélső azóta 226 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Vörösök színeiben, amelyeken 58 alkalommal volt eredményes és 50 gólpasszt osztott ki. A jelenleg futó szezonban eddig a legkiválóbb a statisztikája, ugyanis 42 találkozón léphetett pályára, amelyeken 12 gólt és 18 gólpasszt jegyzett.