Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lejáró szerződésű játékost igazolna az Arsenal – sajtóhír

Az Ágyúsok egy szezon végén lejáró kontraktusú labdarúgót igazolnának le a Ligue 1-ből, akit nagy ígéretnek tartanak Franciaországban.

(Photo by Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)

Az Arsenal a Marseille fiatal középpályását, Boubacar Kamarát igazolná le a L’Équipe és a Football.london értesülései szerint.

A 22 éves játékos szerződése szezonvégén jár le a francia alakulattal, amelyet nem is kíván meghosszabbítani, így már januártól szabadon tárgyalhat bárkivel. Azonban ő mindenképpen megakarta várni a szezon végét és majd akkor tárgyalóasztalhoz ülni az érdeklődő csapatokkal, ha nem a bajnokságra koncentrál.

Kamara a Marseille-ben nevelkedett, ahol az első számú csapatba 2017-ben került fel, azóta 170 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 6 gólpasszt jegyzett a védekező beállítottságú középpályás. A francia labdarúgót nagy reménységnek tartják hazájában, ezért nem is meglepő, hogy jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.

A hírek szerint a Juventus is komolyan érdeklődik a 22 esztendős játékos szolgálatai iránt, így nem lesz egyszerű a szerződtetése.