PL: elképesztő izgalmak után a City a bajnok; Ismét lecsúszott a BL-ről az Arsenal – VIDEÓKKAL

Hihetetlen izgalmak vártak ma az angol futball, különösképpen a Manchester City és a Liverpool rajongóira. Azonban szinte mindegyik mérkőzés komoly téttel bírt a Premier League utolsó fordulójában. Legyen szó bajnoki címről, nemzetközi kupaindulásról, vagy a kiesés elleni harcról.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

Premier League – 38. forduló

Nagyon kevésen múlt, hogy Steven Gerrard immár menedzserként, de bajnoki címhez segítse a Liverpoolt. Ráadásul mindezt az Aston Villa mestereként a címvédő és listavezető Manchester City elgáncsolásával. A hullámzó idényt bemutató Villa az idénybeli egyik legjobb produkciójával rukkolt elő, és szerzett majdnem bravúrgyőzelmet. A második félidő derekára már kétgólos előnyt dolgozott a birminghami vendégegyüttes. Azonban a szünet után is sokat változtató Pep Guardiola sikeresen darálta be ellenfelét. Ilkay Gündogan becserélése zseniális húzás lett. A német (török) középpályás duplájával minimum döntetlenre lett volna jó, ám mint közben kiderült szükség volt a győzelemre. Rodri találata után köszönt be másodjára Gündogan, aki elképesztő eksztázissal sokkolta az Etihad közönségét.
Guardiola csapatának öt év alatt megnyert negyedik bajnoki címe egyetlen pont előnnyel érett be, ráadásul mindezt úgy, hogy igazi gólvágó befejezőcsatár nélkül védték meg elsőségüket. Vajon mire mennek jövőre az érkező Erling Braut Haaland bevetésével?

Manchester City – Aston Villa 3-2 (0-1)
Gólszerzők: Gündogan (76., 81.), Rodri (78.), ill. Cash (37.), Coutinho (69.)

Így lett bajnok hazai pályán a Manchester City:

Sokáig nem tudott dűlőre jutni a Liverpool, pedig a “Vörösök” sztárjait igazán motiválhatta az, hogy a Manchester City bő egy órát csak szenvedett a Villa ellen. A bajnoki címről azonban végül lemaradó Klopp-gárda egyetlen percig sem vezette a tabellát az utolsó mérkőzés folyamán. A Wolves ellen már későn érkeztek a Liverpool vezető góljai, mikor már a City is előnyben volt egy nagyvárossal odébb. Sikerével a Liverpool ismét csak minimálisan, egyetlen pont hátránnyal végzett a tabella második pozíciójában.

Liverpool – Wolverhampton Wanderers 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Mané (24.), Salah (84.), Robertson (89.), ill. Neto (3.)

Ez a siker csak ezüstöt ért a Liverpool számára:

Éppen csak, de sikerrel tartotta meg harmadik helyezését a Chelsea együttese. A “Kékekre” a jelek szerint továbbra is sötét időszak vár, lévén továbbra is rendezetlen a klub tulajdonosi helyzete. A londoniak a már kizúgott Watfordot verték meg.

Chelsea – Watford 2-1 (1-0)
Gólszerző: Havertz (11.), Barkley (90.), ill. Gosling (87.)

A Spurs a forduló egyik talán legsimább mérkőzésén hozta a kötelezőt a tökutolsóként végző Norwich ellen. A “Kanárik” a reménykedések ellenére nem tudták megszorongatni a londoniakat, akik így végül a negyedik helyen zárva ősztől visszatérhetnek a Bajnokok Ligájába. Mellesleg a duplázó Son és Kulusevski mellett Kane is hős lett. Az angol sztár a PL történetének legeredményesebb játékosa lett a 38. fordulók számvetésében.

Norwich City – Tottenham Hotspur 0-5 (0-2)
Gólszerző:ill. Kulusevski (16., 64.), Kane (32.), Son (70., 75.)

Harry Kane és Spurs győzelme:

Az Arsenal a korábbi fordulók szenvedése után a földbe döngölte az Evertont, amely pár nappal ezelőtt kiharcolta a bennmaradást a pocsék szezonja zárásaként. Az “Ágyúsok” a győzelemre ellenére lemaradtak a Bajnokok Ligájáról, igaz ez az ötödik hely igazi felüdülés az elmúlt két idényben elért nyolcadik helyezések után.

Arsenal – Everton 5-1 (2-1)
Gólszerző: G. Martinelli (27.), Nketiah (31.), Cedric (56.), G. Magalhaes (59.), Odegaard (82.), ill. van de Beek (45+3.)

Szép győzelem az Arsenaltól:

Crystal Palace – Manchester United 1-0 (1-0)
Gólszerző: Zaha (37.), ill.

Brighton & Hove Albion – West Ham United 2-1 (0-1)
Gólszerző: Veltman (50.), Gross (80.), Welbeck (90+2.), ill. Antonio (40.)

Burnley – Newcastle United 1-2 (0-1)
Gólszerző: Cornet (69.), ill. Wilson (20., 60.)

Leicester City – Southampton 3-1 (0-0)
Gólszerző: Maddison (49.), Vardy (74.), Pérez (81.), ill. Ward-Prowse (79.)

Brentford – Leeds United 1-1 (0-0)
Gólszerző: Canos (78.), ill. Raphinha (56.)

Bajnokok Ligája indulók: Manchester City, Liverpool, Chelsea, Tottenham.
Európa-liga indulók: Arsenal, Manchester United.
Európa Konferencia-liga selejtező: West Ham.
Kiesők: Burnley, Watford, Norwich.
Feljutók: Fulham, Bournemouth, Huddersfield/Nottingham (play off döntő május 29-én.)

A bajnokság végeredménye:

A góllövőlista élmezőnyének végeredménye: