Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál Kupa: magabiztos FC Porto győzelem a döntőben!

Hiába a C.D. Tondela álommenetelése, a döntőben magabiztos győzelmet aratott az FC Porto!

(Photo by Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images)

Bejött a papírforma a Portugál Kupa végső összecsapásán, hiszen a portugál élvonalban bajnokként végző Porto sima győzelmet aratott a szintén élvonalbeli, ám idén kieső Tondela ellenében.

A hazai csapat nem teketóriázott, már az első félidő folyamán megszerezte a vezetést Taremi révén, akinek a második játékrészben még az is belefért, hogy büntetőt hibázzon, hiszen ekkor már Vitinha révén két góllal vezetett a portugál bajnok Porto. A hősiesen helytálló Tondela végül mindössze szépíteni tudott a 73. percben, amelyre Taremi szinte azonnal válaszolni tudott, így elcsendesítve a kiscsapat reményeit

A Porto így tehát egészen sikeres szezont zárhat, hiszen a bajnoki cím után a Portugál Kupát is elhódította hazájában.

Porto – Tondela 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Taremi (22. 74.) Vitinha (52.) ill. Borges (73.)
Kiállítás:
ill.