Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horvát Kupa: simán hozta a győzelmet és a trófeát a Hajduk Split

Lejátszották a Horvát kupa döntőjét a Rijeka és a Hajduk Split között. Sokkal jobban játszott a Split, és hiába szerzett először a Rijeka vezetést, a domináló vendégek megfordították az eredményt, és így végül ők emelhették magasba a trófeát.

Hatalmas fölényben játszott már az első félidőben a Hajduk Split, de a 13. percben mégis a Rijeka szerezte meg a vezetést, miután Drmic lőtt sikeresen a hálóba, és bár a VAR-t is segítségül hívták, végül megadták a gólt. A 21. percben jött a vendégek első nagy helyzete, ekkor Krovinovic lövése kerülte el a kapu bal oldalát, de a 24. percben összejött az egyenlítés, amikor Ferro küldött szép fejest a jobb alsóba. A 36. percben már a vezetést is összejött a Hajduk Splitnek, ekkor Melnjak lőtt higgadtan a kapu közepébe. A 41. percben ráadásul emberhátrányba került a Rijeka, miután Smolcic megkapta a második sárga lapját is.

A második félidőben sem változott a játék képe, a vendégek dominálták a mérkőzést. Az 56. percben ráadásul meg is lőtték a harmadik góljukat, miután Melnjak kihasználta a védelem hibáját és közelről gurított a hálóba. A 63. percben Melnjak mesterhármast is lőhetett volna, de a kapus most bravúrral védett. Ezt követően Livajának volt két nagy helyzete, de először a kapus fogta meg a labdát, utána meg fölé lőtt. A végére még volt egy-két kisebb helyzete a vendégeknek, de az eredmény már nem változott, és a Split emelhette magasba a trófeát.

Rijeka – Hajduk Split 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Drmic (13.) ill. Ferro (24.), Melnjak (36. 56.)
Sárga lap: Smolcic (27.), Selahi (35.) ill. Fossati (27.), Grgic (45.)
Kiállítás: Smolcic (45.) ill. –