Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végleg megszerezte magyar támadóját a DAC – HIVATALOS

A szlovák bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő felvidéki FC DAC 1904 gárdája bejelentette, hogy a továbbiakban is igényt tart magyar csatára szolgálataira…

 

Az FC DAC 1904 együttese bejelentette, hogy a tavaszi kölcsönszerződés után élt opciós jogával, és 2025-ig szóló szerződést kötött az eddig a Budapest Honvéd csapatától kölcsönzött Balogh Norberttel.

“Az előző hónapokban éreztem a klub és a szakmai stáb bizalmát, így bizakodtam, hogy a kölcsönjáték lejárta után is a DAC-ban maradok. Bevallom, csak a holnapi zárómeccs utánra vártam a vezetés döntését, kellemesen meglepett, hogy már előtte lezajlottak a tárgyalások. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben remek környezetben folytathatom, ahol mindenki a DAC-nak szurkol. Egyúttal várom az újabb kihívásokat. Már érkezésemkor egy nagyszerű, otthoni közösség és környezet várt. Mindezt persze a szurkolóknak is köszönhetem, de úgy érzem, ki kell emelnem, hogy Joao Janeironak is hálával tartozok. Az új szerződéssel most már végleg itthon vagyok Dunaszerdahelyen, aminek nagyon örülök” – tette hozzá a labdarúgó.

Balogh a kölcsönjátéka alkalmával tavasszal 11 mérkőzésen kétszer volt eredményes a szerdahelyi csapat színeiben.

Mint ismeretes, a 26 éves támadó 2016 januárjában 2.2 millió euróért cserébe hatalmas reményekkel a Palermóhoz szerződött a Debrecen csapatától. Balogh a Rosanero színeiben a Serie A-ban is szerepelhetett, ám második évében az együttes kiesett az élvonalból. A másodosztályban már kevésszer léphetett pályára, később pedig kölcsönadták a ciprusi APOEL Nicosiához, amelyben 12 találkozón kétszer volt eredményes. 2019-ben szerződést bontott a csődközelbe került és visszasorolt szicíliai gárdával, majd megfordult az angol másodosztályú Hull City alkalmazásában, majd másfél éven át a kispestiek labdarúgója volt.