Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Amerikai kapust nézett ki magának a Real Madrid – sajtóhír

A legfrissebb hírek szerint újabb kapustehetséget szemelt ki magának a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is megnyerő Real Madrid.  

 (Photo by Quinn Harris/Getty Images)

Az átigazolási hírekben mindig jól értesült Fabrizio Romano információi szerint a Real Madrid a 2004-ben született Gabriel Sloninát nézte ki magának. A mindössze 18 éves amerikai hálóőr jelenleg az MLS-ben futballozik a Chicago csapatában, és hatalmas tehetségnek tartják. A klub állítólag már várja az első hivatalos ajánlatot a királyi gárdától.

A Real Madrid már korábban leigazolta az ukrán Andrij Lunyint, aki a csapat jövője lehet kapusfronton, ám eddig nem sok lehetőséghez jutott. Többször is kölcsön adták a több játéklehetőség reményében, a legutóbbi szezonban viszont már második számú hálóőrként szerepelt, igaz, mindössze 4 mérkőzésen védhette csapata kapuját. Slonina érkezésével az ő jövője is kérdésessé válhat.

Slonina a Chicago saját nevelésű játékosa, ahol 2019-ben került fel a felnőtt csapathoz. A jelenlegi MLS-szezonban 14 alkalommal kapott lehetőséget, ebből öt alkalommal egyáltalán nem kapott gólt, ám 20 alkalommal találtak be a kapujába.