Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: felajánlották a bajnoki riválisnak a hátvédet! – sajtóhír

Katalán lapértesülések szerint az FC Barcelona a nyáron kész megválni Oscar Minguezától is, akinek a jövőjéről már tárgyalnak is a Getafe együttesével.

A Sport című lap szerint Xavi már közölte a 23 esztendős hátvéddel, hogy nem szerepel a jövőbeni tervei között. Mingueza és ügynöke így már javában keresi a lehetőségeket, ám úgy tűnik, a Barcától is kapnak egyet.

Ahogyan a Sport fogalmaz, a katalán sztárcsapat beajánlotta a Getafe együttesének a játékost, ahol Quique Sánchez Flores vezetőedző áldását is adta a transzferre, miután Minguezával is egyeztetett – A hírt a madridi székhelyű As című sportnapilap is lehozta már.

A hírek szerint a Transfermarkt által 9 millió euróra taksált játékosárt legalább 5-10 millió eurót szeretne kapni a Barca, ám kérdés, hogy a Getafe kifizetné-e az átigazolási díjat, vagy egy kölcsönszerződést szeretne kötni?!

A Barcával jövő nyárig szerződésben álló saját nevelésű játékos Xavi érkezésével szépen-lassan egyre hátrébb került a rangsorban, karrierjének mindenképpen jót tehet a klubváltás.