Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A Farkasok az egyik riválisuktól csakliznának el támadót, aki hamarosan szabadon igazolhatóvá válik, ugyanakkor más most lehet vele egyezkedni csapata tudta nélkül.
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A Corriere dello Sport értesülései szerint az AS Roma szeretné leigazolni Dries Mertenst, akinek a szerződése lejár a szezon végén a Napoli együttesével, ennek következtében ingyen kaparinthatja meg az olasz fővárosi csapat.
A 104-szeres belga labdarúgóval szívesen hosszabbítottak volna a nápolyiak, azonban nemhogy fizetésemelést kapott volna, csökkenteni akarták a bérét, így végül nem jutottak egyességre a felek. Azonban a hírek szerint még az Azzurri megpróbálkozik azzal, hogy megtartsák a 35 éves támadót.
Mertens 2013 nyarán igazolt a Napolihoz a PSV Eindhoven csapatától közel 10 millió euróért cserébe, azóta 397 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, amelyeken 148 gólt és 90 gólpasszt jegyzett.
A forrás szerint a rutinos támadó iránt érdeklődik még az AS Roma ősi riválisa, a Lazio is, valamint a PSV Eindhovennél is szívesen látnák újfent.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…