Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marco Rossi: “Minden döntésemnek megvan az oka…”

A magyar válogatott a júniusi utolsó mérkőzését Anglia ellen vívja a Nemzetek Ligájában kedd este…

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a csapat fáradtsága ellenére bízik a fiaként tekintett játékosaiban:

“Nem hiszem, hogy az angol válogatott sokat változtat majd, Gareth Southgate nem szorul rá, hogy felforgassa a kezdőcsapatot, nekünk pedig nincs olyan mély keretünk, hogy ezt megtegyük. Még klubszinten sem emlékszem olyanra, hogy az adott csapat tíz napon belül négy meccset játszott volna, ugyanakkor a stábunk profi munkát végez. Nem voltam olyan jó futballista, hogy akár csak egyszer is magamra húzzam az olasz válogatott mezét, de hiszek abban, hogy ha valaki a saját országáért játszhat, akkor a kezdő sípszó pillanatában minden mást elfelejt, így az esetleges fáradtságot is.

Az őszi világbajnoki selejtezőn az ellenfél fizikai fölénye miatt szenvedtünk sokat, most más a helyzet. Szalai Ádám a németek ellen többet futott, mint bármelyik másik középpályásunk, elképesztő teljesítményt nyújtott a csapatért. Nem mindenki futballtudós, viszont szinte mindenki annak gondolja magát, amikor a teljesítményét bírálja, sokan nem értékelik és nem látják azt, amit a társakért tesz. Ádám Martin jól szállt be Németország ellen, egyre jobban beilleszkedik a csapatba, de egyszer kérdezzék meg tőle, hogy saját bevallása szerint hány percet bírna ezen a szinten játszani. Minden döntésemnek megvan az oka, nem érzelmi alapon kapnak játékperceket a futballisták. A nőket szeretem, a feleségemet szeretem, a futballistákhoz viszont nem fűznek gyengéd érzelmi szálak – azzal együtt, hogy olyanok, mintha a fiaim lennének.”

A három forduló után négypontos magyar csapat a júniusi meccsek közt utoljára, ma este Anglia ellen lép pályára Wolverhamptonban.

A csoport aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore