Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csereüzletre készül a Juventus és a Roma – sajtóhír

Az olasz sajtó legfrissebb találgatásai szerint a Juventus egy játékoscsere keretein belül szerezné meg az AS Roma bizonytalan sorsú kiválóságát…

 

A Tuttosport felvetései szerint az AS Roma és a Juventus csapata között egy csereüzlet valósulhat meg a nyáron, melynek keretein belül a fővárosiak Nicoló Zaniolót a magát a “farkasok” szurkolójának való Arthur Melóért cserébe a rekordbajnokhoz küldenék.

A 22 esztendős szélső a 2018-2019-es szezonban robbant be a “farkasok” csapatába, nagyszerű technikai megoldásai és hat találata révén hamar felhívta magára a nagy csapatok figyelmét és a felnőtt válogatottbeli debütáláson is áteshetett. A következő szezonban súlyos sérülés hátráltatta, térdszalag-szakadása után az idény finisében tért csak vissza, de így is képes volt nyolc találatra 33 tétmérkőzés alatt. Zaniolo balszerencsés módon később újból megsérült, így a 2020-2021-es idényt teljes egészében kihagyta. Az elmúlt szezonra ugyan visszatérhetett, de már nem tudja betölteni korábbi meghatározó szerepet és a híresztelések szerint csapatán belül sem számít már érintetlennek. A legutóbbi kiírásban 28 bajnokin kétszer, összességében 42 tétmeccsen nyolc alkalommal tudott eredményes lenni. Zaniolo szerezte csapata győztes gólját az Európa-konferencialiga döntőjében a Feyenoord ellen.

Eközben a 25 éves brazil légiós 2020 nyarán került a Barcelonától a torinóiakhoz, ahol azonban meg sem tudta közelíteni a korábban a katalánoknál mutatott formáját. Arthur a két idény alatt 42 bajnokin és 63 tétmeccsen jutott szóhoz, jobbára kiegészító szerep jutott neki, és sérülésekkel is bajlódott. A kiszivárgott hírek szerint a Juve már januárban nyitott lett volna megválni tőle, és bizonyára megfelelő lehetőség esetén továbbra sem gördítenének akadályt a távozása elé.