Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: dán középhátvédet igazoltak! – Hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták a lejáró szerződésű Rasmus Thelandert, aki legutóbb Dániában futballozott.

Új igazolást jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek ezúttal egy középhátvédet igazoltak, aki nem más, mint Rasmus Thelander. A 30 esztendős védő az Aalborgban nevelkedett, majd 2015 és 2019 között megfordult a Panathinaikosz, az FC Zürich, valamint a Vitesse csapatában is. 2019 nyarán aztán visszatért nevelőegyesületéhez, ahol egyre meghatározóbb szerep jutott neki, hiszen sorrendben 24, 28, majd 31 meccsen szavazott neki bizalmat a vezetőedző. A  dán játékos szerződése azonban az idény végén lejárt az Aalborgnál, ahol nem tudtak megállapodni a közös folytatásról, így a Ferencváros ingyen szerezte meg őt. A felek nem hozták nyilvánosságra, hogy Thelander hány évre kötelezte el magát új csapatánál.

A dán védő a klub negyedik nyári szerzeménye, Adama Traoré, Mats Knoester és Xavier Mercier után.