Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

RB Leipzig: a Bundeslia 2 kiesőjéhez igazolt az ifjú csatár

Természetesen nem csak a francia válogatott támadó, Christopher Nkunku sorsával foglalkoztak manapság az RB Leipzig csapatánál. A lipcseiek előszeretettel próbálják jól menedzselni fiatal tehetségeiket, hogy aztán szép summáért cserébe értékesítsék őket.

A 20 éves Dennis Borkowski is része a Red Bullosok tehetségprogramjának. A korábban már a német U20-as válogatottban is bemutatkozott játékos 2014-től nevelkedik Szoboszlai Dominikék kenyéradójánál. Borkowski a mögöttünk hagyott idényben is kölcsönben játszott. Januárban került a másodosztályú Nürnberghez, ám nem váltotta meg a világot, nem sikerült a kapuba találnia.

A lengyel származású csatár felé nagy a bizalom a Leipzig-nél, lévén még egészen 2025-ig érvényes a szerződése. A fejlődése érdekében most a következő szezonra kölcsönadták a harmadosztályba éppen kizuhanó Dynamo Dresdennek. Állítólag a drezdaiak határozott célja, hogy azonnal visszajussanak a második vonalba, lehetőleg egy termelékeny Borkowski góljaival is.