Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Drámai csatában dőlt el a kolumbiai bajnoki cím sorsa – videóval

Vasárnap rendezték meg a a kolumbiai bajnokság (Categoria Primera A) idei első, Apertura kiírása döntőjének második mérkőzését…

A döntő visszavágóján a Deportes Tolima 2-1-es győzelmet aratott az Atlético Nacional felett, így a veresége ellenére utóbbi hódította el a bajnoki címet. Az első mérkőzésen a medellíni gárda 3-1-es győzelmet aratott hazai környezetben, így biztos előnyből vághatták a finálé második felvonását. A házigazda Deportes semmit nem bízott a véletlenre és azonnal kapujához szegezte ellenfelét, majd az első negyedóra végén egy öngóllal meg is szerezték a vezetést, miután egy baloldali középre adás a kapu előtt Emanuel Olivera lábáról kötött ki a saját kapujában. Lendületben maradt a hazai gárda és az első játékrész hajrájában Miranda beadását a rutinos Juan Fernando Caicedo elemi erővel bólintotta a léc alá, mellyel már 2-0-s előnybe kerültek. A második félidő elején a Deportes szinte mindent eldönthetett volna, Daniel Catano azonban büntetőt hibázott, néhány perccel később pedig a kiállítás sorsára jutott. Amikor már mindkét csapat a hosszabbításra készült volna, a ráadás első percében egy szöglet után Jarlan Barrera közvetlen közelről befejelte a vendégek gólját, amely bajnoki címet jelentett az Atlético Nacional számára.

Deportes Tolima – Atlético Nacional 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Olivera (18. – öngól), J. F. Caicedo (36.), ill. Barrera (90+1.)
Kiállítva: Catalano (56.), ill.

 

A fénykorát Pablo Escobar klubvezetése idején élő medellíni gárda öt év után ünnepelhetett újra bajnoki címet, összességében 17. alkalommal végeztek a helyi pontvadászat élén.

A kolumbiai bajnokság alapszakaszában a 20 csapat 20 fordulót játszott egymással (egy meccset minden ellenféllel, plusz még egyet mindenki a legnagyobb riválisával), majd az első nyolc jutott be a rájátszásba, ahol a résztvevőket két négyes csoportba osztották, melynek győztesei játszották egymás ellen az országos döntőt.