Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rutinos cserekapust igazolt az Arsenal – HIVATALOS

A hét első napján az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal csapata újabb játékos szerződtetését erősítette meg…

(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)

Az Arsenal gárdája a hétfő délelőtti órákban számolt be róla, hogy szerződtette a rutinos kapus Matt Turnert az MLS-ben versenyző New England Revolution gárdájától.

A 28 éves amerikai hálóőr 2016 óta áll a foxborough-i együttes alkalmazásában, és azok után, hogy az első két évet az alacsonyabb osztályú Richmond Kickersnél töltötte, 2018 óta kirobbanthatatlan a Revs kapujából. Turner már több mint száz mérkőzésen védett az MLS-ben, a tavalyi szezonban 28 bajnokin állt csapata kapujában, az ideiben öt találkozón húzott kesztyűt.

Turner bizonyára az “ágyúsok” harmadik számú kapusa lesz Bernd Leno és Aaron Ramsdale mögött, de sérülések esetén, vagy valamelyik kupasorozatban bizonyára lehetőséghez juthat majd a bizonyításra.