Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea készen áll harcolni a PSG-vel – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint egyre inkább fokozódik a nemzetközi érdeklődés az Inter távozás előtt álló hátvédje iránt…

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Calciomercato információi szerint a hosszabb ideje érdeklődő Paris Saint-Germain csapatán kívül a Chelsea is készen áll ajánlatot tenni az Inter vezetőségének a csapat rutinos hátvédje, Milan Skriniar megszerzése iránt.

A 27 esztendős védő 2017-ben 27 millió euró ellenében került a milánóiakhoz a Sampdoriától, és rövid idő alatt a Nerazzurri alapembere lett. Skriniar eddig minden sorozatot figyelembe véve már több mint 200 térmérkőzésen szerepelt az Inter színeiben, ezalatt hátvéd létére 11 gólt szerzett. Évről évre nélkülözhetetlen tagja a csapat védelmének, a tavalyi bajnoki cím alkalmával a 38-ból 32 mérkőzésen játszott. A legutóbbi futó kiírásban egyebek mellett 35 bajnokin és a nyolc BL-csoportmeccs mindegyikén számításba vették őt.

Az 54-szeres szlovák válogatott hátvéd hazájában a Zsolna csapatában szerepelt, míg az Intert megelőzően egy évet, a 2016-2017-es idényt töltötte a Samp alkalmazásában.