Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea együttese a nyári átigazolási időszakban szeretné elcsábítani a Manchester Citytől Nathan Akét.
(Photo by Michael Regan/Getty Images)
Alaposan meg kell erősítenie a védelmét a Chelsea gárdájának a nyári átigazolási időszakban. A londoniak ugyanis már elveszítették Antonio Rüdigert, valamint Andreas Christensent is, de ezen felül még Cesar Azpilicueta, valamint Marcos Alonso maradása is kérdéses. A “Kékek” éppen ezért már el is kezdtek potenciális célpontok után kutatni, és a hírek szerint az egyik lehetséges kiszemeltjük nem más, mint Nathan Aké. A Manchester Cityben futballozo védő 2011 és 2017 között a Chelseanél nevelkedett, így nem lenne ismeretlen számára a közeg. A holland játékos a londoniaknál nem tudta beverekedni magát a csapatba, így a Bournemouth gárdájához igazolt, ahonnan 2020 nyarán 45 millió euróért vette meg a City. A források alapján a manchesteriek nem tervezik értékesíteni Akét, ám abban az esetben hajlandóak megválni tőle, ha 55-60 millió eurót kapnak érte, hogy tudjanak a helyére igazolni valakit.
Aké a City színeiben eddig 40 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 4 gólt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 25 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…