Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Lapértesülések szerint a Lazio együttese kész elhappolni a Valencia elől a Barca saját nevelésű játékosát, Riqui Puigot.
Mint arról már mis is beszámoltunk korábban, a “denevérek” újonnan kinevezett trénere, Gennaro Gattuso nagyon szeretné megszerezni a Barcelonában létszámfelettivé váló középpályást.
A katalán Sport című lap olasz forrásokra is hivatkozva azonban állítja, honfitársai “tréfálhatják” meg Gattusót.
A Lucas Leiva helyét betölteni igyekvő Lazió ugyanis állítólag bejelentkezett Puig-ért, Maurizo Sarri vezetőedző ugyanis szeretne egy technikás játékost Rómába csábítani.
A hírek szerint a Lazio elsőre kölcsönvenné a 22 esztendős játékost, állva a teljes fizetését.
A Sport szerint az esélyek a rómaiak mellett szólnak, még akkor is, ha csupán kölcsönajánlatról van szó; hiszen a La Liga szabályozásai a Valencia kezét is kötik (pont a Barca mellett), amelyek értelmében a Túria-partján előbb el kell adni játékosokat ahhoz, hogy újakat regisztráljanak.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…