Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga MX: ötgólos rangadóval indult az új mexikói idény – videóval

Ezen a hétvégén vette kezdetét a mexikói bajnokság (Liga MX) új idénye, a 2022-es Apertura kiírása…

(Photo by Jaime Lopez/Jam Media/Getty Images)

A mexikói bajnokság (Liga MX) új idénye nyitófordulójának legnagyobb rangadóján a Cruz Azul 3-2-es győzelmet aratott a Tigres UANL vendégeként. Mindkét csapat nagy lendülettel vetette bele magát a mérkőzésbe, és bár az első lehetőségek kimaradtak, a nyitó negyedóra végén Antuna visszafejelt labdájából a második hullámban érkező Rafael Baca lőtt védhetetlen gólt. A hátrányba kerülő hazaiak próbáltak válaszolni, Gignacék próbálkozásai azonban kevés veszélyt jelentettek Curado kapujára. Ami nem sikerült az első félidőben, egyből összejött a második elején, két perc elteltével Cordova egy védelmi hibát kihasználva szerzett labdát, majd remek passzal hozta ajtó-ablak helyzetbe Florian Thauvint, aki közvetlen közelről gólra váltotta a lehetőséget. Nem sokáig örülhettek azonban, hiszen negyedórával később Antuna újabb gólpasszából a hosszú oldalon érkező Ángel Romero az ötösön belülről passzolta be a játékszert a hálóba. A Tigres nem adta fel és újból rohamozott az egyenlítésért, negyedórával a vége előtt Sebastián Córdova lapos lövését Jurado kapus képtelen volt megszelidíteni, hatalmas hibájából a labda átcsorgott rajta és a hálóban kötött ki. A monterrey-i gárda másodszor is ki tudott egyenlíteni. Az utolsó percben a játékvezető Aquino véleményes szabálytalansága után büntetőt ítélt a vendégek javára, melyet Santiago Giménez egy tökéletesen helyezett lövéssel váltotta gólra, Ortega Rodríguez hiába vetődött helyes irányba, esélye sem lehetett a hárításra. A Cruz Azul így harmadszor is vezetéshez jutott, amely már elég volt a három ponthoz, ezáltal Miguel Herrera csapata vereséggel kezdte az új kiírást.

Az első kör másik nagy párharcában a Club América és az előző két kiírást megnyerő Atlas Guadalajara gól nélküli döntetlenre végzett egymással.

Tigres UANL – Cruz Azul 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Thauvin (48.), Córdova (75.), ill. Baca (16.), A. Romero (63.), S. Giménez (90+3. – büntetőből)

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore