West Ham: a Villarreal remek szezont futó támadója érkezhet – sajtóhír

A Kalapácsosok egy komolyabb összeget sem sajnálnának a Sárga tengeralattjáró játékosáért, aki David Moyes külön kérésére érkezhet.

(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

A West Ham United legfőbb nyári prioritása a Villarreal játékosa, Arnaut Danjuma, akiért a The Mirror értesülései szerint 38,5 millió fontot (~45 millió euró) fognak fizetni az angolok.

A hatszoros holland válogatott támadó számára nem ismeretlen közeg a Premier League, ugyanis korábban a Bournemouth csapatát erősítette. Azonban nem mindig nyújtott meggyőző teljesítményt, ezért is igazolt a spanyolokhoz, ahol viszont remek szezont tudhat a magáénak, ezért kacérkodott a leigazolásával például a Liverpool is.

Danjuma a Villarreal színeiben összesen 34 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a hátunk mögött hagyott idényben, amelyeken 16 gólt és 5 előkészítést vállalt magára. Emellett többek között az ő kiváló teljesítményének köszönhetően is jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Sárga tengeralattjáró.