Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: kikapott a Boca Juniors és a River Plate is – videóval

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) elmúlt hétvégi, 6. fordulójában az ország mindkét nagy csapata vereséget szenvedett és folytatta gyengélkedését a hazai porondon…

(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)

A Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében érdekelt argentin gigászok nem jártak sikerrel a hazai bajnokság elmúlt fordulójában a hétvégén.

A Boca Juniors gyakorlatilag a tartalékcsapatával szenvedett 3-0-s vereséget a Banfield ellen hazai környezetben, miután a találkozó végeredménye már az első játékrész során kialakult. A vendégek nagy elánnal kezdték a találkozót, és több kimaradt lehetőség után az első húsz perc végén Enrique jobb oldali beadásából Giuliano Galoppo kapásból, a levegőben úszva gyönyörű gólt ragasztott a Boca hálójába. A hazaiak teljesen padlóra kerültek és Ramiro Enrique a félidő hajrájában négy perc alatt duplázni tudott, mellyel már 3-0-ra vezettek a zöld-fehérek. A második játékrész nyugodtabb körülmények közt telt, a Boca kósza felzárkózási kísérletei nem jártak sikerrel, így a frissen bemutatott mezükben pompázó “arany-kékek” súlyos fiaskót szenvedtek el tartalékos összeállításban.

Boca Juniors – Banfield 0-3 (0-3)
Gólszerzők:ill. Galoppo (21.), Enrique (34., 38.)

 

A tavalyi bajnok River Plate csapata ugyancsak folytatta hullámzó szerelését, miután hosszú emberhátrányban szenvedett 3-2-es vereséget az Huracán otthonában. A vendéglátók nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, néhány perccel a kezdés után Coccaro lőtt kapufát egy remek elfutás végén. A játékvezető a 30. percben kiállította a River fenegyerekét, Maidanát, mivel egy vele szemben elkövetett szabálytalanság után megütötte az ellenfelét. Az Huracán hamar kihasználta a létszámfölényt, és Armani bizonytalan kijövetele után az előre húzódó hátvéd, Jonathan Galván lőtte az őrizetlen ketrecbe a lecsorgó labdát. A térfélcsere után lendületben maradó hazaiak bő negyedóra elteltével az egykori bocás Franco Cristaldo révén növelték tovább előnyüket. Néhány perccel később Leandro Gonzalez közeli fejesével szépített a River, de a felzárkózási kísérlet hamar meghiúsult, mivel Cristaldo egy büntető gólraváltásával ismét eredményes tudott lenni. A hosszabbítás perceiben az utolsó szó a “milliomosoké” lett, Paradela szögletét a csereként beállt Julián Álvarez csúsztatta a hálóba, aki így góllal búcsúzott csapatától.

Vereségeivel révén a Boca és a River csak a 11-12. helyet foglalja el az argentin bajnokság tabelláján, melynek élén a Gimnasia La Plata és a Newell’s Old Boys veretlen teljesítménnyel tartózkodik.

Huracán – River Plate 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Galván (37.), Cristaldo (63., 71. – a másodikat büntetőből), ill. L. González (69.), Álvarez (90+3.)
Kiállítva:ill. Maidana (30.)

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!