Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Friss feljutónál folytatja az MU középpályása – HIVATALOS

A várakozásoknak megfelelően a Manchester United brazil középpályása az angol első osztályba frissen visszatérő együttesnél folytatja pályafutását…

Az angol bajnokság (Premier League) mezőnyébe frissen visszatérő Fulham csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy négyéves szerződést kötött a Manchester Unitedtől megszerzett középpályással, Andreas Pereirával. A kiszivárgott híresztelések szerint a Cottagers 10+3 millió fontot fizetett a labdarúgóért.

Az egyszeres brazil válogatott irányító a “vörös ördögök” akadémiáján nevelkedett, azonban a felnőttcsapatban való 2014-es debütálása óta számtalan alkalommal adták őt kölcsön. Pereira minden sorozatot figyelembe véve 75 mérkőzésen viselhette az MU szerelését, miközben kölcsönben a Granada, a Valencia és a Lazio is foglalkoztatta őt, múlt nyár óta pedig a brazil Flamengo alkalmazásban szerepelt. Véglegesen azonban csak most hagyta el a Unitedet több, mint tíz év után.

A 26 éves középpályás 53 mérkőzés alatt nyolcszor volt eredményes riói csapat színeiben, legemlékezetesebb alkotása azonban egy negatív megmozdulás volt, a Libertadores-kupa tavalyi döntőjében ugyanis hosszabbításbeli hibájából vesztettek a Palmeiras ellen.