Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Filippo Inzaghi újra munkába állt – HIVATALOS

Miután az elmúlt szezon hajrájában lapátra került előző klubjánál, egészen mostanáig munkanélküli volt az egykori világbajnok támadó…

Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Reggina egyesülete a kedd esti órákban közölte, hogy Filippo Inzaghi lett a csapat új vezetőedzője, akivel három évre szóló megállapodást kötöttek.

A 48 éves tréner 2012-ben az általa korábban hosszú éveken át játékosként is erősített AC Milan korosztályos csapatainál kezdte edzői pályafutását, majd Inzaghi a 2014-2015-ös szezonban az első csapatot is irányíthatta, kevés sikerrel. 2016 nyarától két éven trenírozta a Veneziát, amely irányításával feljutott a harmadosztályból a másodosztályba, ahonnan az első osztályú Bologna vitte el, de idő előtt távozott. Ezt követően két éven át volt a Benevento edzője, mellyel előbb másodosztályú bajnoki címet ünnepelve feljutott a Serie A-ba, majd a 2020-2021-es idény végeztével kiestek onnan, és nem folytatta náluk a munkát.

“Köszönöm Pippo Inzaghinak, hogy úgy döntött, része lesz a projektünknek. Minden erőmmel azon dolgozom, hogy beváltsam azokat az ígéreteket, melyet a klub egy hónappal ezelőtti átvételekor fogalmaztam meg. Az új Reggina körül a város és a sport legnagyobb erői gyűlnek össze. Egy szilárd alapokon, sok munkán, konkrét tényeken és páratlan lelkesedésen épülő küldetésen dolgozunk” – jegyezte meg a klub tulajdonosa, Felice Saladini.

Inzaghi legutóbb a Brescia edzője volt a Serie B-ben, tavaly nyári kinevezése után azonban idén márciusban lapátra került, azóta pedig munkanélküli volt.

Az egykori világbajnok csatár a Reggio Calabria-i együttes kispadján a közelmúltban távozó Roberto Stellonét váltotta.